Idén jubilálunk, hiszeszen tizedik alkalommal kerül megrendezésre hagyományos tavaszi adriai vitorlás versenyünk. Idén között találkozunk, és a kiindulási állomás ismét Biograd lesz.
Ebből a résztvevők már sejthetik, hogy ismét a korábbi versenyeinken már használt és bevált Bavaria 42 Match flottával vitorlázunk. Ráadásul 2010-es versenyünk óta tovább javult a hajókon kapható szolgáltatás, mivel a vitorlásokon folyamatos ingyenes wifi internet kapcsolat van az Adrián, hajónként öt állomás üzemeltetésére alkalmas routerral.
2010-ben újszerű útvonalon a szokásokkal szakítva északra indultunk. Úgy véljük ez tavaly sikert aratott, ezért versenykiírásunkban kis eltéréssel szinte ugyanazt az útvonalat vázoltuk fel, mint legutóbb. Természetesen kikérjük "törzsversenyzőink" véleményét, és annak megfelelően módosulhat még a célkikötők listája.
Mindenestre jelenleg úgy tervezzük, hogy ismét északról kerüljük meg az Ugljan-szigetet, s eljutunk egészen a Dugi Otok északnyugati végéig is.
A túraverseny állomásai: Sutomiscica (a tavalyi zadari megálló helyett), Veli Rat, Sali és Biograd. A pénteki pályaversenyt az időjárás függvényében vagy a Pasman-csatorna szigetei között vagy a Pakostane és Vragda között elterülő szabad vízterületen tartjuk.
Szeretettel várjuk a régi versenyzőket és az új érdeklődőket egyaránt! Várjuk a véleményeket és visszajelzéseket!
A versenyre komplett csapatok és egyéni résztvevők is jelentkezhetnek.
Nem utolsó sorban pedig fontos információ, hogy a november végéig jelentkezők árkedvezményben részesülnek!